Vizsgáljuk meg alaposan a kérdést: emberi lények-e a kiskertesek? Van két kezük, két lábuk, viszont például nincs uszonyuk. Pedig az is kellene nekik, ha fel szeretnének szállni a város felé menő 74-es buszra a hattyasi kiskertek egyik busz-megállójában.
Mert ez a megálló valójában egy óriási kátyú, ami az év nagy részében úszómedence és mocsár, vagy ha esetleg befagy, akkor jégpálya. Igazából, ha még pár évig szorgalmasan mélyítik a 20 percenként belezökkenő buszok, akkor a Maty-éri evezős pálya méltó vetélytársa lehet.
No akkor most utazzunk csak még egy megállónyit a város felé, és nézzük meg azt is. Ha osztanának olyan díjat, hogy a város legocsmányabb megállója, akkor ez biztosan dobogós lenne, de akár utcahosszal nyerhetne is. Nézzük csak meg jó alaposan távolabbról és premier plánból is.
Szóval akkor most emberek a kiskertesek (és akkor emberszámba is kellene vennünk őket), vagy ... le sem merem írni a szót ..., akiknek ilyen körülmények között kell élniük már évek óta? Csak azért, mert a városi politikus urak egymás pártjának csépelésével vannak elfoglalva a torony alatt, és nem méltóztatnak kitolni ide kicsiny feneküket, hogy lehuppanjanak erre a padra?
Azt mondom, ha eddig nem jöttek ki, most már ne is jöjjenek. Mert itt új világ kezdődik október 3.-án. Már nem lesz szükségünk rájuk, mert elzavarjuk őket, hogy még a városháza közelébe se merészkedjenek többé, és végérvényesen saját kezünkbe vesszük sorsunk irányítását, élhetőbbé, lakhatóbbá tesszük lakókörnyeze-tünket. Ha a választók is úgy akarják, akkor október 4.-én, hétfőn reggel, ezzel a kátyúval és ezzel a paddal fogom kezdeni a munkámat.
Úgy legyen!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésHát mégis van értelme írogatni!
VálaszTörlésKérem szépen, kisebb fajta csoda történt. Úgy látszik tisztes távolságból az illetékesek is követik blogunkat.
Ugyanis mindkét megállóba leöntöttek egy-egy adag kohósalakot. Így legalább az úszóm...edence megszűnt. Ha lehet, kérnénk még egy padot is.