Talán kevesen tudják, hogy Dózsa György élete és halála hogyan kapcsolódik Alsóvároshoz. Pedig érdemes rászánni pár mondatnyi figyelmet!
Makfalvi Dózsa György, erdélyi székely lófő családból származott, és korán kitűnt vitézségével. Több törökellenes hadjáratban vett részt, szolgált Nándorfehérvár őrségénél. Országos hírre akkor tett szert, mikor párviadalban legyőzte a szendrei lovas szpáhik vezérét, epeirosi Alit. A király, II. Ulászló kétszeres zsoldot és aranyláncot adományozott neki, lovagrendjébe emelte, falut ajándékozott neki, valamint engedélyezte, hogy a családi címerébe a hőstett emlékére egy karddal levágott vérző kart illesszen.
Bakócz Tamás esztergomi érsek 1514-ben őt bízta meg a keresztes hadsereg felállításával és vezetésével. Május közepére az országban mintegy 40.000 fős paraszti had gyűlt össze. Az érsek utóbb lefújta a keresztes hadjáratot, az összegyűlt sereg pedig a nemesek ellen fordult. Dózsa több csatában is győzedelmeskedett, végül Temesvárnál legyőzte őt Szapolyi János erdélyi vajda. Kivégezték, felnégyelték.
No itt válik érdekessé Alsóváros szerepe. A feljegyzések szerint Dózsa György levágott fejét elküldték Szegedre, Pálfy Balázs szegedi főbírónak, aki apja korai halála után Dózsa örökbefogadója volt (a Pálfy család több kiemelkedő tisztségviselőt, polgármestert adott a városnak, emléküket épp Alsóvároson őrzi a Pálfy utca). Úgy tudni, a főbíró Piros nevű lánya a fejét a ferencesek alsóvárosi templomának cintermében temette el. A fejnek a temető áttelepítésével ugyan nyoma veszett, ám a Móra Ferenc Múzeumban 1775-ös évszámmal állítólag ma is őriznek egy vaskeresz-tet, mellyel később megjelölték Dózsa sírját. Felirata: "Sírhelye egy névtelennek"
Juhász Gyula „Dózsa feje” című 1919-es versében így emlékezik meg az eseményről: (http://mek.oszk.hu/00700/00709/html/vs191902.htm#39)
Fehér gyolcsban, setét éjben
- Ezerötszáz tizennégyben -
A kakas épp harmadszor szólt,
Dózsa feje Szegeden volt.
Pálfi bíró fölemelte,
Hajnal előtt sírba tette,
Lenn a sírban, némán, mélyen,
Alszik a fej vaksötétben
Pálfi bíró Piros lánya
Hófehér lőn nemsokára,
Mint viola rózsa mellett,
Hervad ő is Dózsa mellett...
A Mistral együttes 2006-ban zenésítette meg a verset (http://www.youtube.com/watch?v=RV3cWAYS7VI)
Bár a fej további sorsa ismeretlen, az esemény mégis szerves része Alsóváros törté-nelmének. Talán érdemes lenne időről-időre megemlékezni róla, esetleg egy emléktáblát, emlékhelyet állítani tiszteletére, oktatni az iskolákban, hogy ne vesszen el az idők homályában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése